„Szó sem lehet róla, itthon nem fér el egy zongora”
Kisiskolás koromban ének-zenei tagozatos általános iskolába jártam. Első osztályos koromban karácsony környékén az osztályunknak tartottak egy zongora bemutatót és a végén a kis diákok tanára mondta, hogy nála itt az iskolában lehet tanulni zongorázni.
Amikor haza mentem első dolgom volt, hogy elmeséljem Anyukámnak az említett kis bemutatót és hogy èn szeretnék zongorázni tanulni. Gyorsan le is lombozott a válaszával: szó sem lehet róla, itthon nem fér el egy zongora…
És akkor a nemvárt fordulat
Aztán a suliban figyeltem a diákokat milyen hangszerek vannak még amit lehet tanulni itt az iskolában. Pár nappal később ismét felhoztam a témát otthon, hogy szeretnék zenét tanulni most pedig már a csellóval rukkoltam elő.
Mondhatom ez sem tetszett igazán, megkaptam, hogy az túl nagy hangszer és nem bírnám el nap mint nap cipelni az iskolába. Ekkor jutott eszembe a hegedű, gondoltam az már jóval kissebb, de erre sem kaptam igenlő választ.
Nagyon elkeseredtem, fogalmam sem volt, milyen hangszer létezik mèg ami ennèl is kissebb. Így hát megkérdeztem Anyukámat mit ajánlana, és ő említette a fuvolát.
Bár fogalmam sem volt, hogyan is néz ki ès milyen a hangja, de bele mentem…
Anyukámat mit ajánlana, és ő említette a fuvolát. Bár fogalmam sem volt, hogyan is néz ki ès milyen a hangja, de bele mentem.
Az első tanárnő aki tanított engem, meg engedte, hogy nem kell furulyávalmkezdenem, mert már azt tanultam az általános iskolában, ennek nagyon örültem, hogy rögtön a kívánt hangszeren tanulhatok.
Persze aztán az első órán kiderült, hogy túl pici vagyok és a fuvola kistestvérén a piccolon tanulhatok most még csak, majd ha megnövök később akkor váltunk fuvolára. Ès így mondhatom utólag szerelem volt első làtásra 😉
Na, tehát így kezdődött minden. 🙂
